Donic Acuda S1 teszt

Donic Acuda S1 teszt

Egy hónapja nyúzom a címben szereplő borítást. Tesztelésre kaptam az S2 társaságában, melyről majd később írok. Az én borításom: DONIC ACUDA S1 max. fekete. Vágatlan súlya: 72g. A többi adattal nem fárasztalak benneteket, mert már leírták. Fehér szivacsos, tömörebb szerkezetű, apró buborékokkal. A keménységét tekintve a szivacs „medium-hard”-nak van jelölve. Nekem érzésre (nyomkodás) keményebbnek érződött, mint a Tenergy 05. Már egy pár pattogtatás után kiderült, valóban nagyon jó tapadással rendelkezik és a gyorsasága is megfelelő. A fa alatta TIBHAR Stratus Power Wood 5 rétegű, tiszta fa. A másik oldalon TIBHAR Ultra Grass 1,5 mm szemcse.

Kontra – Dropp:
Kontránál kicsit lassabb volt, mint a Tenergy, de nagy különbségek nem jelentkeztek. Megfelelő érzéssel lehetett irányítani, minden gond nélkül kivitelezhető volt ez a játékelem.

Dropp:
A dropp kicsit nehezebb vele, mint a Tenergy-vel. Nem elég odatartani a borítást a megfelelő szögben, de egy kicsit rá kell „nyomni”, dolgozni. Ha ezt nem tettem meg, akkor a labdák a hálóban kötöttek ki. Másik, amit észrevettem, hogyha nem megfelelő szögben tartom az ütőt, akkor a labdák túlszállnak, ami abból következik, hogy a tapadása miatt megfogja a labdát és nagyobb szögben pattan vissza.

Pörgetés:
Ez a játékelem tetszett a legjobban. Szinte minden labdát ki lehetett emelni vele. Védőjátékos ellen külön élményszámba ment a pörgetés ezzel a borítással. Lehetett vele szép nagy ívű pörgetéseket nagy falssal és kis sebességgel, de lehetett vele „ász” jellegű erőteljes pörgetést is produkálni. A lepörgetéseket is jó hatásfokkal meg lehetett oldani.
A labda íve magasabb a Tenergy 05 ívénél. Távolabbról sem vesztett az energiából, minden távolságból működött a borítás. Az irányítás is nagyon jó volt.
A kemény borítás ellenére a játékban nem egy kemény borításként viselkedett. Ha nem tudnám, mi a szivacs jelölése, akkor inkább mondanám (a játék képe alapján), hogy medium-soft.
Azt is meg kell említenem, hogy azért falsban egy kicsit gyengébb a Tenergy 05-nél.

Szerva – Szervafogadás:
Szintén csak jót tudok mondani róla. Ez az a játékelem, ahol azt mondom semmiben sem rosszabb a Tenergy-nél, sőt megkockáztatom, hogy jobb. Mind szervánál, mind szervafogadásnál nagy falsot lehet beletenni a labdába.
A szervára (induló pörgetés) történő indulást tökéletesen meg lehet valósítani.

Összegzés:
Ez egy valóban jó alternatíva a Tenergy 05 leváltására. A DONIC kihozott egy teljesen jó borításcsaládot. Szerintem nem véletlen, hogy sokan erre cserélik le a Tenergy 05-t. Nincs szégyenkeznivalója. Igaz egyes elemeiben nem éri el a Tenergy szintjét, de nagyon közel jár hozzá. Az árakat pedig ne is hasonlítsuk egymáshoz.
A tartósságát majd meglátjuk. Én egy hónapja játszom vele és a közepe már kezd kikopni, bár ez nem érződik a borításon és csak vizuálisan szembetűnő.

Szólj hozzá!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás