Genius Optimum teszt

Genius+ Optimum teszt

GENIUS + OPTIMUM – más szemszögből

Pálinka tagunk elég jól leírta a tulajdonságait, ezért én más irányból közelíteném meg az általam készített tesztet. A TIBHAR jó vonalon fejlesztett, a sikeres Genius borítást módosította. A következő variációkban jött illetve jön ki: Genius; Genius+ Optimum; Genius Sound; Genius + Optimum Sound. Jelenleg a Genius + Optimum jött ki. A szemcseszerkezetet változtatták, rövidebbek lettek és módosították az elrendezés struktúráját. Ezzel együtt bepuhították a gumi felsőrészt. Mindezzel elérték azt, hogy egy pörgetősebb, nagyobb falssal rendelkező borítás lett a Genius sorozat új tagja. Én egy max-os fekete példányt próbáltam ki a TIBHAR jóvoltából.

Feltettem a régi fámra – Stiga Clipper Oversize WRB. Mivel ez nagyobb fejméretű, utána más fán is ki tudtam próbálni a már levágott szoftot. Tenyeres ütésnél már érződött, hogy egy dinamikusabb, nagyobb katapulthatású borítással van dolgom. Sebessége kb. a Genius sebessége csak kicsit másképpen, mert a labdát inkább lövi, mint visszapattan róla, ami a puhaságnak és a katapulthatásnak köszönhető. Ezután jött a pörgetés. Na, itt már voltak problémáim. Az első pár pörgetés szépen túlszállt. A labdát megemelte és olyan dinamikával lőtte ki, hogy a palánknál állt meg a labda. Változtattam az ütő szögén és végigvittem a mozdulatot, itt főleg a befejező (borító), kivezető mozdulatokra gondolok. Ekkor már minden labda az ellenfél térfelére ment, alacsony röppályán és csapódott a végén. A pörgés megfelelő volt, a kezelése az ellenfélnek kisebb nehézségekbe ütközött. A teljes mozdulatot meg kellett csinálni, különben nem volt hatékony a pörgetés. Úgy vettem észre, hogy a Genius-hoz viszonyítva csökkent a találati felület és nem bocsátotta meg a szoft a tisztátlan ütéseket. A többi ütésfajta kiválóan kivitelezhető vele. Tovább nem is írom a tesztet… Arra a következtetésre jutottam, hogy számomra még mindig a Genius az etalon.

Ezután meglepetések sora ért. Feltettem a jelenleg használt fámra – Tibhar Stratus Power Wood. Erről a fáról már írtam korábban, kicsit puhább, lassabb a Clipper-nél és tiszta fa. A borítás 180 fokos fordulatot vett, na nem ennyire drasztikusan, de a tulajdonságai jó irányba nagymértékben megváltoztak. Visszajött a beragasztott érzés (régebben Joola Energy X-tra-val játszottam sokáig). A borítás csörgött, rúgott, harapott. Meg tudtam mindent csinálni vele. A pörgetés falsos volt, a lepörgetések sikeresen, az ütések biztosak. A nem jól kivitelezett ütéseknél a borítás segített. Mind az erős, mind a lágy pörgetés hatásos volt. Droppnál hozta a Genius magabiztosságát. A katapult jótékony hatását kihasználva szépen és finoman vissza lehetett tenni az ellenfél nagy erejű pörgetéseit, le lehetett rövidíteni a labdát vagy akár csak áttenni (átlöbbölni) azt. Az asztaltól távol is hatékonyan lehetett vele dolgozni (dobálás, kontrapörgetés, ütés). A szerva és a szervafogadás során a fals nagyobb volt a Genius-nál. A leütések nagyobb erejűek voltak. A fő ereje tekintetében a Tibhar igazat mondott, egy agresszív, robbanékony, pörgetős borítás. Hozza a beragasztott érzést. Aki olajozza a Genius-t, annak ugyanazt a hatást hozza ez a szoft olajozás nélkül.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a tapasztalatom azt mutatja, ez alá a borítás alá nem valóak a merev, karbonos vagy más gyorsító réteggel ellátott fák. Egy tiszta fa (all; all+; off-) megfelelő hozzá, szerintem ekkor hozza ki magából a legtöbbet ez a borítás és szépen visszarezeg a fára. Aki azonban szereti a katapultos borításokat, az felteheti karbonos fára is. Nekem ezeken a gyors, merev fákon nem tetszettek a tulajdonságai.

Összegzés: Egy pörgetős (asztalközeli, asztaltól távol egyaránt használható), jól kontrollálható borítás. Én mind tenyeres, mind fonák oldalra jónak találom. Fontos még, hogy nagyon könnyű eltávolítani róla a ragasztómaradékot. A tapasztalataim alapvetően megegyeznek a pálinka által leírtakkal. Ebben a tesztben arra szerettem volna rávilágítani, mennyire nem mindegy, milyen fát használunk egy borítás alá.

Szólj hozzá!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás