Rhyzm 425: – „Hé, te, ez jó!”

A napokban lehetőségünk volt kipróbálni a Joola egyik új támadó borítását, a Rhyzm 425-öt, max-os vastagságban.

A teszt nem volt teljes értékű, mert csak egy sporttárunk ütőjén próbáltuk ki, nevezetesen egy Timo Boll Forte ütőfán. Más variációban nincs róla tapasztalatunk.

Először is annyit mindenképp elmondhatok, hogy úgy tűnik, a Joola cégnél az adott márkanév különböző változatai nem egy könnyen követhető, logikus rendszerben jelennek meg, hanem kissé kiszámíthatatlan módon. Másképp megfogalmazva: egy adott márkanév újabb változata nem mindig származtatható egyértelműen az alapváltozatból. Ezt láthattuk máskor a Mambo sorozatnál is, valamint az X-plode normál és Sensitive nevű változatánál is.

Mire gondolok? A Rhyzm korábbi megjelenése után a Joola most kihozta annak egy és két fokozattal puhább változatait. Logikusan azt gondolná az átlagember, hogy ugyanaz a gumifelület egy alapvetően ugyanolyan, de egy-két fokozatnyira felpuhított szivaccsal jön ki, és így kapjuk meg a puhább verziókat. (A Butterfly-nál például jól lehet látni ennek megvalósulását a normál és az FX-verzióknál, minden borítástípus-név esetében).

A Joola más logika szerint építi fel választékát.

Ez abban nyilvánul meg, hogy a Rhzym 425 gumija ugyan azonos a normál Rhyzm gumijával, de a szivacs nem a normál Rhyzm felpuhítása ránézésre, és játékélményre nézve sem, hanem sokkal inkább olyan, mintha az a normál X-plode szivacsának lenne egy puhább, flexibilisebb változata. Ez nem baj, csak számomra meglepő volt.

Rhyzm 425

A borítás nagy katapult-effekttel rendelkezik; csörgetett hatású a labdába ütés érzése, a dinamika is nagy. A Rhyzm 425 a játékos mozdulatára nézve toleráns, valamint a borítás nem rideg, hanem laza és ruganyos felépítésű. A karaktere leginkább egy csörgetett Sriver-Fx jellegét hozza, ha a régi időkből akarok példát venni. Ezt a hasonlatot már máskor a normál X-ploderól is mondtam egyfajta, kicsit speciális megközelítésben értelmezve, de itt az érzés is igazán hasonló, nem csak a szofthoz illeszkedő mozdulat. Másképp mondva, ez tényleg mindenben igencsak hasonlít egy csörgetett minőségi puha szoftra, egy alapvetően X-plodosnak mondható labdavezetési karakterrel. A gumi tapadása ugyanolyan kiváló, mint az alap Rhyzm esetében.

A normál X-plodehoz képest abban látok nagy különbséget, hogy ez a Rhyzm 425 merev fán is jól irányítható, ami nem volt elmondható a keményebbik X-ploderól.
A pörgetési ív magas, és variálható, a „labdaharapás” közepes, de jól érezhető. Gyors fán annyira dinamikus ez a borítás, hogy már oda kell erre külön figyelni, ha kontrolláltabb ütőhöz vagyunk szokva. Nem tudom, ez mennyire köszönhető a gyári tuningnak, és meddig marad meg benne.

Végső soron a Rhyzm 425, mint termék, az lenne valójában az igazi „X-plode sensitive”-nek nevezhető szoft, az én logikám szerint, a tulajdonságai alapján.

Pozitívum, hogy a fekete példányban a Rhyzm 425-nél nem nyilvánult meg olyan túlzott feszesség, ami néha előfordult az utóbbi időben a normál X-plodeoknál, ahol tapasztaltunk olyat, hogy a fekete példány néha zavaróan merevebben viselkedett, mint a piros. Itt, a Rhyzm 425-nél a fekete is igazán pörielasztikus volt, ez mindenképpen pozitív.

A falsképesség megfelelő volt, a rugalmasság élvezetes. nem kellett az ütővel „erőlködni”.

Összességében végül annyit tudtam róla mondani annak, akitől elkértük kipróbálni, hogy: „Hé, te, ez jó!”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás