XIOM Sigma II Pro – az utolsó tesztem

…ebben az évben. Bocs a bulváros címért és elnézést, ha valakinek pár tized másodpercig esetleg ijedtséget okoztam (vagy örömet?). Nagyjából október végén koptak le olyan szintre a Sigma I Pro borításaim, hogy nem volt már kiút. Tuningolni még lehetett volna egy kört, de kinek kell az a macera. Amúgy a “koptak le” jelző sem 100%-osan igaz, hiszen a XIOM gyár beváltotta ígéretét a gumi tartóssága terén. Némi mattulás látszott rajtuk, de nem számottevő és érzésem szerint “az élvezeti értéket nem befolyásolja” – mint az olvasható volt annó a szocreál csokik dobozában (no persze erre a fiatalok már nemigen emlékeznek). Inkább a szivacs adta fel, a szokásos 3-3.5 hónap alatt, de még talán az sem úgy egyik pillanatról a másikra… Szóval az egyeskékkel nagggyon elégedett voltam. Rettenetesen jól bírták, főleg azt fél éves kihagyást, amit tokban töltöttek a részleges izomszakadásom miatt. A szezonkezdést elbénáztam, a régi szoftokkal ugrottam neki, nem túl sok sikerrel, amit mondjuk leginkább a szintén nem túl sok edzés vont maga után. Végül bárhogy is lehetne magyarázni 1 hónap szenvedés után ugyanoda jutottam: le kell cserélni a szoftokat.

xiom sigma II pro teszt

Októberben gyors körképnézés, emlékezet felidézés, haverok ütőinek kipróbálása igen széles skálán: Buttertól Jooláig. A döntés evolúciójával nem untatok senkit a végeredmény 2.0 XIOM Sigma II Pro lett. Egyből mélyvíz, másfél edzés után kemény forduló. Ott éreztem csak meg igazán mennyire kevés volt a másfél edzés. Valahogy minden asztal rövidebb volt 10-15 centivel. Na persze, kit is érdekel ez egyáltalán? Ugrok is a szubjektív tényekre :)))) 5 rétegű OFF- fa, Joola Lex 4 réteg, +1mm körbe ráhagyva, hátha összemegy, kivágva 47g.

Én még igencsak emlékszem, hogy amikor az első Tenergy 05 szoftot körbe turnéztattam Dél-kelet Magyarországon és persze senkinek sem tetszett, mert kemény volt, “mint egy kínai”. Egyetlen dolog okozott szájtátás effektust, amikor kézből a szoftra dobott fals próbát csinálták a páciensek első 3 próbálkozásra nem sikerült senkinek úgy a labda alá tartani az ütőt hogy ne pattanjon 1-2 méterrel másfelé mint várták. Egy szóval iszonyat falsos volt. Nos, ez volt az első amit a XIOM Sigma II Pro eszembe juttatott. Valami teljesen hasonló effektust tud, nagyon falsos, viszont nem levezethető ebből a teljes Tenergy 05 analógia, mert más dolgokban teljesen más.

A következő dolog ami szembeötlő volt, a merőleges dinamika. Nekem az rémlik, hogy a T05 ebben nem túl erős. A XIOM igen. Először természetesen meg kellett érezni az ütő közepét, de ezt követően halálbiztos kontrával tudnám jellemezni, és széles tartományú dinamikával amelyet kis mozdulat változásokkal ki lehet használni. Jól korrigálhatók a lekésett mozdulatok, csuklóval és szöggel ki lehet kényszeríteni az asztalra húzást. Ezzel együtt már akkor lehetett érezni, hogy a bejövő szemétségekkel bajok lesznek. Lettek is. Szervafogadásnál nagyon észnél kell lenni, mert hajlamos szétdobálni a labdát. Ráment egy hónapom mire megszoktam annyira, hogy a korábbi szervafogadási képességemet megközelítsem. (Vagy kiment már valamennyi gyári tuning és ennek a hatását érzem).

Pöri üresre, vagy kontrapöri. Nyilván pár fokkal zártabb szög kell a fals és dinamika miatt. Itt is szűk mezsgyén kell kezelni az ütőt, de ha jók az alapok, rávezetés, találat és ütőszög megvan, akkor biztonsággal és szép íven halad vissza a labda. Tipikus Tenergy 05 és 64 keverék. Ami biztos: nem kell erőlködni. Majd miután megszoktam, a labdabiztonsággal egy másik előny is jött, mégpedig, hogy saját döntésem szerint tudtam vele az ív és sebesség együttesét nagy biztonsággal változtatni. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ideális körülmények között oda és úgy pörgethetsz egy befejezőt, ahová és ahogy akarsz. A nyesettre is megvalósítható minden ami kell. Ebben mondjuk több bizonytalanság van, de lehet falsot növelve asztal végére és háló mögé is húzni, szóval nagy baj nincs.

Egyetlen dolgot nem tudom olyan hatékonyan megvalósítani, mint az előddel, mégpedig a rövid nyesett szervában nincs akkora fals. Valahogy a nagyon kis energiájú, nagyon éles szögben érkező labdára, mintha nem lenne olyan hatással ez a szoft mint a Sigma I Pro. Ez biztosan valamilyen fals/sebesség vektor, de nem kíséreltem meg kielemezni. A rövid nyesett úgyis kimegy a divatból.

Összefoglalva, minden megvan benne ami az örömteli, konstruktív, dinamikus játékhoz szükséges, a hangja is szépen csörren. Nem tudom a többi konkurens hogy áll most, de a XIOM Sigma II Pro simán beállhat a sorba amit a Butterfly diktál. Hogy hányadik helyre, azt már nagyon csak az ízlések határozzák meg. Az én véleményem, hogy nagyobb repertoár van eme XIOM-ba zárva, mint a versenytársakba, azonban ez azt is jelenti sajnos, hogy árban is felzárkóztak az élvonalhoz, pedig eddig kimondottan a XIOM előnye volt az alacsony ár.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás