Halil al-Mohannadi ITTF-elnök lenne

A jelenleg a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) elnökhelyettesi posztját betöltő Halil al-Mohannadi bejelentette, hogy pályázik a szervezet elnöki tisztségére.

A katari sportvezetőnek jelentős tapasztalata van hasonló területen, hiszen 1995 óta ő a Katari Asztalitenisz-szövetség elnöke, 2005 és 2006 között már volt az ITTF elnökhelyettese, 2015 óta pedig ismét betölti ezt a pozíciót, míg 2007-től 2014-ig az ITTF alelnöke volt.

„Büszke vagyok rá, hogy a Katari Asztalitenisz-szövetség hatalmas mértékben fejlődött a regnálásom alatt, és a legmagasabb szintű asztalitenisz-versenyek egyik legfőbb rendezőjévé vált a világon” – mondta Halil al-Mohannadi.

Elnöksége alatt Katar a következő nemzetközi eseményeknek volt a házigazdája:
– a 2004-es csapat-világbajnokság
– 1994 óta world tour-versenyek, a Qatar Openen majdnem 4 millió dollár pénzdíjat osztottak ki
– az ITTF világkörüli ifjúsági versenysorozatának állomásai
– a példaértékű 2011-es Béke és Sport gála
– a 2012-es olimpia selejtezőtornája
– a 2016-os world tour-sorozat nagydöntője

Halil al-Mohannadi a következő ígéretekkel kandidál az ITTF elnöki posztjára:

– A világesemények – első helyen a world tour-sorozat – marketingértékének jelentős növelése névadó szponzorok bevonásával.
– A sportág világméretű népszerűsítése, a vezető tévétársaságok figyelmének felkeltése.
– Az ITTF fejlődést elősegítő programjának támogatása minden téren.
– Minden világeseményen ugyanazok a részvételi feltételek lennének érvényesek, mint az olimpia esetében.
– Átláthatóvá tenné az ITTF minden pénzügyi manőverét.

Halil al-Mohannadin kívül eddig egy személy jelentette be kandidálási szándékát az elnöki posztra: a szövetség jelenlegi elnöke, a német Thomas Weikert. A nemzeti szövetségek 2017. április 30-ig jelölhetnek személyeket az elnöki posztra. A szövetség első emberét 2017. május 31-én választják meg Düsseldorfban.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás