Történelmet írt 12 évesen

A japán Harimoto Tomokazu lett a legfiatalabb játékos, aki world tour-versenyen megnyerte az U21-esek küzdelmét. Harimotónak hazai környezetben, a Laox Japan Openen sikerült ez a bravúr, a döntőben 11:1, 11:6, 13:11-re legyőzve honfitársát, Szambe Koheit.

„Nagyon izgultam a mérkőzés előtt. Tudtam, hogy esélyem van megdönteni ezt a rekordot mindössze tizenkét évesen. Nagyon boldog vagyok és büszke arra, hogy sikerült csúcsot döntenem, nagyon jól játszottam a hazai közönség előtt” – mondta a finálé után a 12 évesen és 355 naposan révbe érő Harimoto.

Azt talán kevesen tudják, hogy a csodagyerek igazából a Sichuanból emigráló Yu Harimoto és az 1995-ös kínai exválogatott Zhang Ling gyermeke, és bár Japánban született, az asztaliteniszhez inkább kínaiul közelít. Szerencsére?

Harimoto régebben széken ülve próbálta átütni a labdát, manapság már napi kilenc órát edz. Tokióban a szintén japán Niva Koki rekordját adta át a múltnak, aki 2010-ben 15 évesen nyert U21-es world tour-versenyt.

A csodagyereknek persze nagyobb céljai is vannak.
„Most egy lépéssel közelebb kerültem a fő célomhoz, ahhoz, hogy megnyerjem a 2020-as tokiói olimpiát” – mondta Harimoto.

Akkor még mindig csak 17 éves lesz, de jó előjel lehet számára, hogy az olimpia asztalitenisz-versenyeit ugyanabban a csarnokban rendezik, amely a mostani wt-viadalnak is otthont adott.
A döntőig vezető úton egyébként olyan skalpokat ejtett, mint a világranglista 45. helyén álló hongkongi Ho Kwan Kit vagy a pánamerikai bajnok brazil Hugo Calderano.

Valami azt súgja, hogy hamarosan még nagyobb nevek is az áldozatául esnek.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás